Kárpáti rapszódia [antikvár]

GARIBALDI ÉS VILMOS CSÁSZÁR Lakószobánk falát két színes olajnyomat díszítette. Az egyik Garibaldit ábrázolta, az olaszok nagy szabadságh5sét, a világhírű vörösingben. A másik II. Vilmost, a német birodalom „snáidig" császárát, merészen égfelédöfő hegyes bajusszal. A két kép nem véletlenül került hozzánk. Garibaldi is, Vilmos császár is dicsekedhetett egy-egy olyan cselekedettel, ami megnyerte számukra apám szívét. Esténként, a napi munkából elfáradva, apám, aki nagyon szeretett mesélni, békésen csibukoz-va százszor is elmmdotta nekünk Garibaldi hőstettének és Vilmos császár nagy cselekedetének részletes történetét. 1/Ii, gyerekek, már szórói-szóra tudtuk mindkét esetet, de azért mindig örültünk, amikor apánk rákezdte: — Hogy miért ragaszkodom annyira Garibaldihoz, az olasz és magyar nép nagy hőséhez? Hát ha mindenáron tudni akarjátok, nem titok, elmondhatom. A dolog — apám szerint — úgy állott, hogy Garibaldi jobban szerette a magyarokat, mint az olaszokat, és végtelenül fájlalta, hogy nem magyarnak, hanem olasznak született. De — bár Garibaldi számára különben semmi sem volt lehetetlen — ezen a születési hibán ő sem tudott segíteni. Mikor (itt apám szavait idézem) a rettenthetetlen vörösinges hős a szép Olaszhonból már kiverte a német kutyát, olyan nagyszerű tervet gondolt ki, ami, ha megvalósul, örök dicsőséget jelentett volna Garibaldi számára és örök boldogságot ennek a szerencsétlen magyar népnek. Tervét sok álmatlan éjszakán innét is, onnét is megvizsgálva, javítgatva, végül is hibátlannak találta és ekkor levelet írt a nagy magyar szabadsághősnek, Kossuth Lajosnak, aki akkor Londonban ette a száműzöttek keserű kenve-