Karthágónak vesznie kell [antikvár]

Részlet: A Kr. e. második században Róma még mindig köztársaság volt, amelyet azok a gazdag patríciusok irányítottak, akik őseiket egészen a város első évszázadáig vissza tudták vezetni, hatszáz évre visszamenőleg. A köztársaság akkor alakult meg, amikor Róma utolsó királyát Kr. e. 509-ben elűzték, és egészen Augustus császárságának kezdetéig, a Kr. e. első század végéig maradt fenn. Fő köztársasági testülete a szenátus volt, élén a két, évente választott konzullal. A szenátus mellett tizenkét választott tribunus és a köznép (a plebs) képviselői gyakorolták a hatalmat - vétójoguk volt a szenátussal szemben. A patríciuscsaládok (a gensek), valamint a patríciusok és a plebs közötti összetett szövetségek és versengések döntő fontosságúak ahhoz, hogy megértsük a római történelmet abban az időszakban, amikor a tengerentúli hódítás a személyes hatalom csábító látomását vetítette a hadvezérek elé, ami végül a Kr. e. első századi polgárháborúhoz vezetett, amelynek nyomán Octavianus Augustusnak kiáltotta ki magát. Hogy a császárság miért nem egy évszázaddal korábban alakult meg, amikor Róma seregei mindenki felett álltak és legkiválóbb hadvezérük, Scipio Aemilianus Africanus lába előtt hevert az egész világ, az ókortörténet egyik legizgalmasabb kérdése és egyben ez adja regényünk hátterét.