Kártyabotrány asszonyok között [antikvár]

Amidőn ezen a regényen dolgozni kezdtem, anyaga, története és figurái annyira a valóságból fejlődtek, hogy szinte riportszerűnek éreztem. Mire készen lettem, anakronisztikussá vált az egész história. Háttere eltűnt, alakjai elveszítették gyökerüket. »Kösztűmös« írás lett belőle, mintha egy régi fényképet nézegetnénk, amelyen krinolint hordanak a nők és köcsögkalapot viselnek a férfiak. Bevallom őszintén, hogy annak idején, bár szörnyen utálok minden tendenciát, jóformán vádbeszédnek terveztem ezt a regényt, bizonyos társadalmi osztály, bizonyos egyéniségeinek gondolkodásmódja és érzésvilága ellen. Akkor aktuális volt, ma már nem sok értelme lenne belékezdeni, olyan nagyot változtattak a mi kis világunk képén az utolsó évek eseményei. Mégsem sajnálom, hogy megírtam. Talán éppen ezért, mert olyan tájat próbáltam megmutatni benne, amely hirtelen eltűnt. Eltűnt? A dolgok nem tűnnek el örökre, csak elbujnak, aztán újra előkerülnek. Könnyen meglehet, hogy ez a regény néhány év mulva megint időszerű lesz. Ha nem is egészen így, de egy kis változtatással. Mint a krinolin, amely ma újra divat kezd lenni a felsőbb körökben, pedig azt hittük már, hogy véglegesen eltemetődött.