Katonadolgok [antikvár]

Írjunk mitológiát. Írjuk le az év eseményeit, híven, valóan, mindent, ami megtörtént, minden csodálatost, emberfölöttit, nagyszerűt, amit láttunk, amit tapasztalánk, aminek szemtanúi voltunk s akkor mondjuk rá, hogy ez mind mese, mert különben nem fogják elhinni. A költő álmodta ezeket. Annyi nagyság, annyi ragyogvány, az embererőt meghaladó tettek vakmerő képei, hol születhettek volna másutt, mint egy fantasztikus agy hagymázos képzelet-világában? De a könny, mely a fölidézett nevek emlékére a szemet elárasztja, nem fogja-e megmondani, hogy mindez nem álom, hanem egy eltemetett világ halott dicsősége? Kisded házikóban, pislogó mécsvilágnál virraszt az ősz apa haldokló leánya fejénél. Az égen üstökös csillag lénye mellett virraszt az őrszellem egy halálra szánt nemzet fölött. - Apám, a halál órája kong. Először meghalok én, azután te, azután a haza. Engem megsiratsz te, téged a haza, a hazát senki. Boldogok, akik meghalnak, jaj az élve maradóknak!