Kenyér és kő [antikvár]

PROLÓGUS Ha az ember mindig mindenért egymaga küzd meg, az kegyetlenül nehéz. Ha ráadásul még valaki egy olyan rohadt szegénységbe is születik, ahol nemcsak a kenyér kevés, hanem az esély is a tehetség érvényesítéséhez, a célok eléréséhez, az keserves. Ha lentről, abból a körből próbálsz elrugaszkodni, visszarántanak, jobb esetben csak utánad rúgnak, ahova pedig szükségszerűen érkezel, ott a „kékvérűek", a felső származásúak nem igazán és nem mind fogadnak be - fájdalmas is lehet a pálya. És akkor még a korszakra jellemző mocskos, jól szervezett intri-kákkal, intrikusokkal is számolni kell. Ilyenkor mindennél nagyobb érték, az igaz barát Mert azért az is akad A szegénységből tisztességgel, munkával, tehetséggel, aligha lehet olyan magasra érni, hogy azt feledni lehessen. Családalapítás, otthonszerzés, gyermeknevelés, onnan érkezve sokszoros energia, mint azoknak, akik vagyont, pozíciót örököltek. Ismerem, munkásgyerekként és munkásként is benne éltem. Az érvényesülésnek - szlogennel: „karriernek" - köztudottan meghatározott külső, társadalmi, sőt politikai kritériumai vannak, minden korban. Túl a „nagybácsin, nagybácsikon" Ezért sok honfitársunk magában végigcipeli, magával viszi az értékeket, amelyek megvalósítására pedig oly nagy szüksége lenne e hazának. Nagybácsikkal könnyebb, azokkal akár paprikajancsik is bejuthatnak hatalomba, pozícióba - be is jutottak, be is jutnak. Paprikajancsik, akik aztán cinikusan megingathatatlannak, örökkön valónak tartják magukat, miközben mérhetetlen károkat okoztak, okoznak. Azért hát tennivalónk, dolgunk van és nemcsak szakmai -a költővel szólva: „nem is kevés " Az a bizonyos pohár pedig, mégsem félig üres, hanem igenis félig tele van! A Szerző