Keresztelő [antikvár]

Részlet a könyvből: "Az útkaparót februárban egy autó elütötte. Az autó jött az állomás felől, az útkaparó meg jött a kocsmából és a kanyarodóban összecsaptak. Mintha mindketten úgy akarták volna. Az útkaparó hát meghalt, hiszen halandó az ember, meg aztán öreg is volt már, de az már mégis csak szégyen, hogy nagyon szűkmarkúan bánt el a családjával a vármegye. Mindazonáltal jól mondják azt, hogy nincsen olyan kár, amiből ne lenne valakinek haszna. Volt ugyanis a faluban egy ember, Gulyás András, negyedik esküdt, aki már régóta szeretett volna útkaparó lenni. Havi fizetést kapni, betegsegélyzőt, meg mindent, ráadásul pedig a kövesúton a kis zászlóval integetni, az eperfát nyesni, a gallyat hazavinni, a száguldozó autóknak köszöngetni... Az útkaparói foglalkozásnak valami varázsa van úgylátszik, mert nemcsak Gulyás András szeretett volna az lenni, hanem egész sereg ember, de Gulyás Andrásnak, mint esküdt embernek, jobban kezére volt. Addig tapicskolt főszolgabírósághoz, vármegyéhez, hogy bejutott a megboldogult helyére."