Kerti mulatság [antikvár]

A kert, a ház ma elég tágas ahhoz, hogy vendégül lássam ismerőseimet. Nem kell senkihez sem szólnom, mégis együtt vagyok velük, nézhetem őket. Középkori parasztok halálos ágyánál összegyűlt a falu, a szentek is ott lebegtek a mennyezet sarokban, az ördög is ott sompolygott az ágy alatt; akiről csak a haldokló tudott, az mind összegyűlt a szobában. Fölmelegítem az idő mézébe ikrásodott történeteket. Ebben a délutáni fényben a sárga falak nagyon sárgákba zöld levelek nagyon zöldek, a meggy nagyon piros, a szilva nagyon kék. Mi történt velem? Mi az, ami földalatti életemről felszínre hozható? Látom tapogatózó életrajzomat. Mint egy lassú állat vonszolja magát a porban. Keresi útját az elágazásokon. Uram, add meg az igazmondás kegyelmét, és tágítsd ki az emlékezetemet. Filozófiám benne van a cselekedeteimben, ott van az arcomon. Arra a kérdésre, hogy mi volt az élet értelme, mindenki az életrajzával felel. Ma hosszú sétára indulok, bizonytalan, áttünő búcsú-séta. Még ez a nap is nyitva van, talán kevésbé, mint a tegnapi, talán inkább. A szemlélet megtestesülése a szökevény. Ha véletlenül találkozom valakivel, majd megértem, hogy nem is olyan véletlen ez a találkozás. Érettségi vizsga, ülök a kertben és vendégül látom a hozzám közelállókat. A halottak jó megfigyelők. A százéves ház alul terméskő, felül vályog, lenn borospince, fenn padlás. Nagy, lejtős kert tartozik hozzá gyümölcsfákkal. Ennél a sirkőasztalnál szoktam írni, ha megunom, átülök a mozdíthatatlan szöllőtaposókőre szemben a hatalmas diófával. Itt is meggy- és diófa, mint szülőházam kertjében. Az élősdi tői megtámadott rózsabokor alatt sündisznó pöfög. Itt a legegyszerűbb dolgok vesznek körül, és nem kell senkihez sem alkalmazkodnom.