Keserű Lótusz [antikvár]

Részlet a kötetből: Tom Dantryt a véletlen vetette partra Nivandrumban. Mikor Penangban hajóra szállt, fogalma sem volt róla, hova, merre tart a Vivandiére. Kilenc hónapot töltött a maláji szigeteken és torkig lakott velük éppen úgy, mint ahogy előzőleg az undor és az unalom végighajszolta már a földgolyó minden valamire való pontján. Részegen szállt hajóra, önmagától is undorodva, nemcsak az országoktól. - Átkozott, hasznavehetetlen félbolond vagyok - állapította meg. - Legjobb lenne főbelőni magamat. Ez megoldana mindent. - Nem lőtté főbe magát, hanem hajóra szállt. Miért éppen a Vivandiére-re? Talán mert francia hajó és mert kicsit piszkos és mert az ilyen alkalmatosság messzire kerüli a nagy, nyüzsgő kikötőket, ahol minden bizonnyal ismerősökbe vagy rangjabeli - esetleg rangján aluli nőkbe botlana és naphosszat meg féléjszaka ihatna klubbokban bárokban. Arra a kérdésre, miért ilyen átkozott félbolond, ő maga sem tudott volna felelni. Addig törte a fejét, míg mostanában ráeszmélt, hogy egész lénye megváltozott. Eleinte olyan kifelé érdeklődő ember volt; eszeveszett rohanás volt az élete, mohó étvággyal kapott mindenen, ami szórakozás, izgalom, élet és hovatovább ott tartott, hogy már nem a világ érdekelte a saját énjéhez való viszonyában, hanem az, hogy mit várhat ő maga ettől a világtól. Értelmes ember létére tudta, hogy ez a legunalmasabb emberfajta. Ellenszenves nemcsak mások szemében, hanem ami még rosszabb, önmaga előtt is. Igy ráunván magára, inni kezdett. Ivott ő azelőtt is, de csak mértékkel és csak ünnepi alkalmakkor, míg most komor eltökéltséggel, kitartóan iszákoskodott; így akart szabadulni önmagától, mert nem remélt többé változást. Egy világos, kínos pillanatban ráeszmélt, hogy nem nyugtalan természete, nem a kíváncsiság hajtja a nagy háború óta pihenés nélkül a világ egyik pontjáról a másikra, hanem az a vágy, hogy önmagától szabaduljon. És bárhova került is, mindenütt ott találta önmagát.