Két élet [antikvár]

A leveleit úgy írta hozzám, mintha peres iratokat másolna annál a vidéki hivatalnál, ahol már tizenöt éve dolgozott. Ki-bekezdéssel, ívpapírra írt. A lap külső oldalán felzetet csinált, melyben a hosszú levelek tartalmát ismertette röviden. "Vékonyan fel, vastagon le" - módon, árnyalt betűket rajzolt, de nem dűtötte előírás szerint jobbra a sorokat. Szavai egyenesen álltak, mint a nyomtatott betűk. Ebből az írásmódból állapítottam meg a korát. Mert egy kis gyakorlattal meg lehet állapítani az írás módjából, hogy írója melyik évjárathoz tartozik. Nagyapánk, aki éppen most lenne százéves, ha élne, az akkori oskolamester tanítása szerint még cikornyás kacskaringót vetett az elfekvő betűk elé. A neve után meg hullámzó koszorúszalaghoz hasonlatos, hármas récefarkat kanyarított. Hatvanéves anyánk már árnyalta a betűket és takarékoskodott a papírossal. Akik a század elején születtek, azok a papírpocsékoló, energikus betűkkel lettek egyéniek. Különösen, ha férfimódra dolgozó asszonyok voltak, ha művészkedtek. Vagy, ha eredetinek akartak látszani.