Két ember [antikvár]

Részlet: I. A Panthéon tere decemberben a vén kontinens egy legfagyosabb tájéka. Az utas, aki este tíz óra tájt északi oldalán próbálja Szent Genovéva hegyét megmászni, eleinte védve van a szélviharoktól, mint az alpinista, aki szakadék mélyén halad. Friss, forró vére erősíti a meredek úttól fáradó izmait. Lába elszántan rója a kövezetet, amelyen a ragadós sár bőr-, ember- és sülthal szagot áraszt. Rokkant bódék, tompa, maszatos fények. A szűk lebujok folyosóin kocsmai vígság hullámzik és kiszivárog egészen az utcára. A viskókból, amelyeken tömegek alszanak, állati langyosság árad. Egymásra zsúfolt szenvedélyek égnek mindenütt s feledtetik a telet. S egyszerre minden megváltozik, Paris ilyen. Az utca, ez a szűk erecske kitágul, előreszökken s mint valami patak, belevész a fekete óceánba. Az égszem hatalmas árnyék esik alá, amelyből a türelmes szem apránkint felépíti Saint-Erienne-du-Mont templomát. Az utas előtt gyéren megvilágított sivatag nyílik meg. Ez a Panthéon tere, ahol a szél uralkodik. Az utas megdidereg, szorosabbra köti sálját és begombolja kabátját.