Két halott regénye [antikvár]

Részlet a könyvből: "Kínzással kutatom magamon, hogy élek-e még ? Megmártom szívemben újra meg újra a fegyvert, amelyik megölt, fölidézem lelkemben a katasztrófát, amelyik eltemetett s olyankor érzem, hogy még mindig vérbe borul az agyvelőm s ma se tehetnék másként, megölném Sztropkay Bálintot, aki bor mellett, pogány módon föláldozta az én boldogságomat, az én becsületemet. A boldogságomat? Igaz. A boldogság: képzelődés. Amíg boldognak képzelem magamat, boldog is vagyok. Aki pedig ebből a képzelődésből kiszakít, boldogtalanná is tett. Elszakította azt a sejtelemnyi hálót, amelyben csillogva fészkel a boldogság aranypókja. A háló elszakadt, az aranypók megijedt: sohasem szövi másodszor is ugyanott a hálóját. Sztropkay Bálint megölte a boldogságomat. De a becsületemet? Oh be sokszor elgondoltam életem nagy katasztrófája óta, hogy megölheti-e más az én becsületemet! Eldobhatom, eljátszhatom, vagy el is ronthatom, de más ember nem férhet hozzá. Így képzeltem mindig és sohasem volt igazam..."