Két hazában hontalan [antikvár]

Az asszony túl kövér, nem Tér át az alagút lejáratát képező lyukon, bármennyire is igyekszik. Előtte már harmincegyen átjutottak. Most elakad a menet. A kövér nő akadályozza a vállalkozás sikerét. Ezt ő is tudja szegény, hát sírni kezd. Persze hangtalanul. Mert ha hangosan sírna, még inkább vege lenne mindennek. Nemcsak önmagát, de a többieket is veszélybe sodorná. Mind a harminckilencet: férfiakat, nőket és gyerekeket. Mindenkit, akik a mottlerstrassei ház hátsó udvarán állnak és várnak. Tanácstalanul, rettegve és dühösen. Ez a dagadt öreglány, már csak ez hiányzott!A dagadt öreglány széles, húsos arcán a kétségbeesés könnyei peregnek. Arca az izgalomtól ibolyaszínben lángol. No meg az igyekezettől és a fájdalomtól. Igen, a fájdalomtól is. Mert az alagútban lévők a lábát rángatják alul, míg az udvarban maradtak a vállát tuszkolják. Hiába: teljesen beszorult a szerencsétlen. A fele kinn, a fele benn. 1964. augusztus 13-án, csütörtökön este, 23 óra 17 perckor Meleg éjszaka, derűs égbolt, rengeteg csillag, mézfelhőben úszó, ragyogó hold. Szép éjszaka.-Mama, nézd! Már megint - suttogja egy keskeny arcú, nagy szemű kislány Egyik kezével játékmackót szorít magához, szabad kezét a magasba nyújtja. Egy csillag lehullik. Augusztus, szeptember a hullócsillagok évadja. Ha látsz egyet, kívánhatsz valamit, csak el ne mondd senkinek, hogy mit kívántál. Mert akkor nem teljesül. A kicsi lány, a mamája és a többiek ott, az udvarban, még a beszorult asszony is látják a végtelen égboltról aláhulló csillagot és kívánnak valamit. Mindannyian ugyanazt kívánják: a dagadtnak át kell jutni a lyukon! Ezt ő maga kívánja a legjobban.A hullócsillag kihúnyt, eltűnt és a szerencsétlen asszony suttogva megszólal:-Szóval nem juthatok át, mert túl kövér vagyok.A körülötte állók rápillantanak, de nem mondanak semmit. És az asszony tudja, hogy keresztényi kötelessége szépen kimászni a lyukból és ezzel a többiek menekülését lehetővé tenni. Megpróbál hát kikecmeregni. Néhány férfi segít neki: alulról tolják, felülről húzzák, majd rémülten rádöbbennek: ez sem megy! A nő ruhája, fűzője szétrepedt. Ahogyan fentről tolták és lentről húzták, majd fordítva, alulról tolták és felülről húzták, teljesen beszorult. Homlokán hatalmas csöppekben csorog a félelem és a fájdalom verítéke. Már hörög és nyög is, persze nagyon óvatosan és nagyon csöndesen. És nagyon óvatosan és nagyon csöndcsen vele hörögnek és nyögnek a többiek is. Ez itt a tökéletes katasztrófa! Ez a szerencsétlen már vissza sem tud mászni. Az egyik fal-