Két regény [antikvár]

1. Kallós Tibor fáradt mozdulattal levette a szemüvegét. Zsebkendőjével megtörölte izzadó homlokát, rántott egyet sovány vállán, és sűrű pislogások között nézett a fiúra. A hízásnak induló, negyen év körüli Kulcsárné érdeklődéssel nézte az asztalon sütkérező legyet, amely kihasználva a szeptember végi kósza napsugarat, két első lábát fölemelte, összedörzsölte, megállt egy pillanatra, majd újra kezdte elölről. Az asszonyt nem nagyon érdekelte Kallós előadása. Előre tudta, hogy az osztályvezető mit fog mondani. A fegyelmi bizottság harmadik tagja, a szőke, harminc év körüli Olajos Géza az asszonyt és Kallóst nézte. Ajka szegletében, alig észrevehetően, gúnyos mosoly futkározott. - Krasznai elvtárs - törte meg a csendet a sovány osztályvezető éneklő hangja -, elismeri, hogy életrajzában fontos körülményeket letagadott? A fiú világoskék szeme nyugtalanul siklott végig a fegyelmi bizottság tagjain. Arckifejezése segélykérő volt, könyörgő, mintha azt mondaná: - Emberek, értsétek meg! Itt szörnyű tévedés van. Ne bántsatok! - Tekintete átsiklott az ablakon, át a délelőtti napfényben melegedő fák ritkuló lombján. Kezével hátrasimította bodros barna haját, s azon tűnődött, hogy most mit feleljen. - Kérem, Kallós elvtárs - szólt halkan -, tessék elhinni, félreértésről van szó. Én nem tagadtam le semmit, csak nem írtam be azt, amit megtudtam apámról. - Maga, fiatalember - csapott rá Kallós -, igenis hazudott! Tudatosan hazudott! Itt van a bizonyíték! Nézzék csak, elvtársak. Itt van a saját kezével írt eredeti életrajz. Tessék, meg lehet nézni, mit