Két rózsatő [antikvár]

írni írni szép, írni jó, írni gyönyörűség. Az agyamból élőlények pattannak ki, emberek, állatok. Azok pedig életre kelnek, gondolataim szerint cseleItszenek vagy passzív résztvevői valamilyen esetnek, cselekménynek. Felruházom őket jó- és rossztulajdonságokkal, szép vagy éppenséggel csúnya külsővel, kényemkedvem szerint helyezem őket nyomorúságos vagy pazar környezetbe, körülveszem őket rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal és ellenségekkel. Gyerekekkel ajándékozom meg őket, munkát adok nekik vagy éppen munkanélkülivé, esetleg csavargókká teszem őket. Megtöltöm a szürkeállományukat tapasztalattal, tudással, sokféle ismerettel. Gondolatokat varázsolok az agyukba, érzelmeket táplálok a szívükbe. Betegségeket, veszélyeket hozok rájuk, hogy aztán meggyógyítsam, megmentsem vagy elveszejtsem őket. Fantáziám nagy szerencsét vagy szörnyű szerencsétlenséget hoz rájuk. Háborút szítok, de egyúttal fegyvert adok a kezükbe, amellyel hősiesen megvédik magukat, esetenként azonban mindenről lemondva elhajítják azokat. Hol boldogságot, hol pediglen boldogtalanságot hozok rájuk. Hogy mikor mi lesz velük, egyes esetekben álmaim sugallják, más alkalommal egy utcán hallott mondat, egy hirtelen szembetűnő esemény határozza meg. Képzetem hósipkájuklzal barátságosan integető hegyeket teremt a semmiből, vidáman zúgó patakot rajzolva közéjük, egészen addig, amíg játékos habot formálva bele nem szaladnak a méltóságosan hömpölygő folyóba. Fölé pedig hidat alkotok, sínekkel és csilingelő villamosokkal, sűrű kocsisorokkal, közöttük merészen szlalomozó motorosokkal, és persze ezek utasaival. Nádfedeles kunyhókat és palotákat hozok létre földművesekkel és urakkal, igavonó lovakat, ügyes cirkuszi paripákat, kényes lovardai kancákat és fényes szőrű, vad méneseket. Kézen fogom a gyereket és elvezetem a Vidám Parkba, felültetem az óriáskerékre és beviszem a mesebarlangba. Azután elviszem az állatkertbe, megismertetem a medvével, az elefánttal és a vízilóval. Megcsodáljuk a majmokat és felülhet a pónifogatra, sósperecet veszek neki és vattacukrot. Letörlöm a könnyeit, amikor megüti a térdét és mesélek neki, ha nehezen alszik el. Akár istennek is érezhetném magam az általam teremtett álombirodalmamban. Imi kín, írni gyötrelem. Hőseim minden kínját megszenvedem. Mindaz, amit megírok, velem történik, engem gyötör. En élem át minden soromat, minden mondatomat. Betegség kínoz velük, átérzem hőseim minden baját, minden fájdalmát. Ve- 3