Ketten beszélnek [antikvár]

Részlet: EGY UTCZA ÉS EGY SZÁM. (Történik a Dunaparton, a hol az áprilisi nap süt a vasfotelekre, melyek hosszú sorban állanak egymás mellett. Déli tizenkét óra. Két vasfotelben, egymás mellett ül a férfi meg a nő. A férfi ötven éves. A nő sokkal több : negyvenöt éves.) A férfi: És aztán? A nő: Aztán rájöttem, hogy árnyoldalai is vannak, ha az asszony ilyen csökönyösen jó az urához, ha minden kedvtelésének szolgálatába áll, szóval, ha túlozza a harmóniát. A férfi: És? A nő: És tapasztaltam, hogy az uram unja a boldogságát. Unja ezt a folytonos derűt, ezt a zavartalan egyetértést, ezt az állandóan csöndes, megelégedett hangot. Mert így éltünk. Mindennap a kedvencz ételeit találta az asztalon. Ha sétálni volt kedve, mentem vele sétálni. Ha már megvolt a páholyjegyünk és este azzal jött haza, hogy : «édesem, nagyon szeretnék nem elmenni a színházba, mert fáj a fejem» - minden sóhajtás nélkül, vígan, kedvesen vetettem le a selyemblúzt s öltöztem slafrokba. És fejfájási estét rendeztem: hideg borogatás, hideg vacsora, kevés beszéd, korai lefekvés.