Kettős látás [antikvár]

Előjáték (valahol a történet derekán) Annak okáért fölkerekede Bálám, fölnyergeié jámbor szamarát, és elindult vala Moáb földére. Nehezen szánta rá magát erre az útra. Öreg volt már, törődött, nem szívesen hagyta el Péthort. A félrehúzódást kedvelte, a csöndes magányt. Megtanulta, hogy az emberek világának kénytelen-fontos ügyei, törpéhez illő erényei, fűszálhajlítgatás-sal fölérő tettei nem változtatnak többet a léten, mint a hullámok a tengeren. A Törvény beteljesedését legfeljebb késleltetni lehet, végleg elodázni nem. Csak szánakozni tudott azon, hogy kisebb-nagyobb fejedelmek évekig háborúskodnak egymással, mert mindenáron el akarják ismertetni: az ő bálványuk magasabb titulust érdemel, mint a másik hasonló faragott fadarabja. S a vita eldöntésére legalkalmasabb eszköznek a vérontást tekintik. Bálám tisztában volt azzal, hogy ezek a csetepaték nem a faszobrocskák, hanem a kiskirályok jogai körül forognak. Tétjük nem rang és cím, hanem kutak, legelők és nyájak. O, aki az Örök Törvényt kutatta, és megszerzett majd minden tudást, mit ember elsajátíthat, lehetőleg nem ártotta bele magát a világ kofáinak piaci perlekedéseibe. Most is csak azért engedett az unszolásnak, hogy a minduntalan visszatérő küldöttségek további zaklatásait elkerülje. A minap ugyanis Moáb legelőkelőbb nemzetségfői látogatták meg, hogy ismételten tolmácsolják Bálák nyomatékos kérését. Bálám ismerte az önfejű királyt, és bölcsebbnek vélte, ha teljesíti óhaját. A kívánság egyébként nem volt túl jelentős: csupán valami Egyiptomból jött, veszélyes eszméket hirdető népséget kellett megátkoznia. Az egész vállalkozás legkényelmetlenebb része az utazás, a szamár ütemes kocogása ugyanis az öregember megfáradt tagjait majd szétrázza. Átkot, áldást, ráolvasást mondott már eleget. Annyira vérében voltak e formulák, hogy már nem is nagyon figyelt rájuk. Régente vívódott: 5