Bővebb ismertető
A. CONAN DOYLE. André Lorde, a franczia rémdrámaíró, egy színházi lapban két fényképét adatta ki egyszer. Egyiken ijesztő tekintettel szorongatja kezében felhúzott revolverét, mintha tüstént agyon akarná lőni azt, a ki szemben áll vele. Aláírás: André Lorde, a hogy a közönség képzeli. A másik képen olvadozó arczczal szagolgat egy nyíló rózsát, s ha jól emlékszem, fehér galamb ül a vállán. Aláírás: André Lordé a valóságban. Sir Arthur Conan Doyle, ha követni akarná Lordé példáját, egész kis sorozatot közöltethetne változatos írói egyéniségének képeiből. Az olvasó minden mű után alkot valamelyes képet az íróról - de az ő képét bajos volna egyetlen műve alapján híven megrajzolni. Sokat, sokfélét és sokféleképen írt. Több, mint egy emberöltőnyi írói pályafutása folyamán vagy félszáz kötet jelent meg, s ezek csaknem kivétel nélkül bejárták a világot. 1859-ben született, orvosnak készült, később átcsapott az újságírás mesterségére, sokféle tudományba belekóstolt legalaposabban-a történelembe. Történeti regényeivel már szerzett is bizonyos nevet magának. Később, pályája delelőjén, az angol-búr háborúról írott kitűnő könyvével adott mutatót az aktuális történetírás művészetéből. Ez volna egyik arczképe: az elfogulatlanságra törekvő, nyugodt kutató.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.
Hadmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Egyre inkább az irodalom és a publicisztika, illetve a korabeli szellemi mozgalmak felé fordult figyelme. Első sikeres alkotása Szegény emberek (1845–46) címen jelent meg 1848-ban. Bátyjával többször kísérelt meg lapokat, folyóiratokat megjelentetni (pl. Vremja – Az Idő címmel) – sikertelenül.
Bár sohasem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, szervezethez, mégis megvádolták, hogy tagja volt az utópista szocializmus nézeteit képviselő, ateista Petrasevszkij-körnek. Felségárulás vádjával halálra ítélték (1849), s több társával együtt alávetették annak a megalázó és félelmetes helyzetnek, hogy csak a vesztőhelyen, az ítéletre várva kaptak kegyelmet. Az ítéletet a cár többéves száműzetésre, majd az ezt követő katonai szolgálatra módosította.
A száműzetést állítólag élete egyik meghatározó pozitív élményének tartotta, itteni élményei alapján készítette Feljegyzések a holtak házából (1862) című emlékiratregényét.
Az 1860–70-es években hosszas utazásokat tett Nyugat-Európában, de – szemben kortársaival – a Nyugat inkább taszította, mint vonzotta. Utazásai során ismerkedett meg a különböző szerencsejátékokkal, s eluralkodott rajta a játékszenvedély, emiatt is sokat küszködött anyagi gondokkal. Ez az élményalapja A játékos (1866) című kisregényének.
Az író 1881. január 28-án este súlyos tüdőtágulatban hunyt el, s Szentpéterváron az Alekszandr Nyevszkij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra. Temetése eseményszámba ment, rengetegen jelentek meg, hogy utolsó útjára elkísérjék.