Kézről kézre [antikvár]

Részlet a könyvből: John Falconer jókededvűen sétált végig a kajütfolyosón. Nemsokára otthon lesz - otthon , a szónak szélesebb, nem személyes értelmében. Ez a szó most nem jelentett neki mást, mint zöld bokrok mögött kanyargó kies utakat, a Hyde-park szögletét, - ahol kocsisorok hullámzanak fel-alá - a sápadt ködöt, meg a vörös- és narancsszínű napot, amely nyájasabb és szelídebb, mint ez a vakító, aranygömb itt, Délen. Nem is gondolt rá, hogy talán éppen azért ragaszkodik ezekhez a képekhez, mert nem akar szűkebb otthonára gondolni, a rideg néma házra és nem akarja hallani a szívettépő, elfojtott gyereksírást. Kinn jártak már a tengeren. Sok mérföldnyi csillogó vízen túl, mindössze csak halavány, hullámos vonal jelezte azt a földet, ami mögöttük maradt. Most, mikor tudta, hogy három hét mulva megint Angliában lesz, ez a másik, közelebbi világ idegen lett, örült, hogy szabadulhat tőle.