Khalabresz csodálatos pupja [antikvár]

Részlet a Játék c. novellából: Sirt és nevetett a város. Késő őszi sugarakkal tüzeskedett a nap és élt a város. Valahol az ázott, legázolt végeken most véres szurony hegyébe törték egymást árva, keseredett embercsordák, itt hiu életben tarkálódott a tér és a házak kongó torka nyelte, visszaköpte a sustorgó áradatot. Mint valami torz óriási pofák kérődztek a nehéz kapuszárnyak és telt, ürült, hangoskodott az utca; mély tompa szinek és kinálkozó vörös kacagások keveredtek a feltaposott aszfalton. Görbült, elhervadt katonakoldusok és pávás, hetyke asszonyok figuráját dobálták vissza az árulkodó tükörkirakatok, az ut közepén sáros társzekereket guritottak csámpás, szakállas állatok és közöttük, mint valami szörnyü őskori pókok előzködtek a hasas fiakkerek. A rengő hullámtáncból csak néha itt-ott ugrott szem elé egy kiütköző alak, egy domináló kerek ábrázat, de a következő pillanatban már ujra visszamerült a nyüzsgő testek ritmusába és az egész tömeg akár a ragyogó habhányás ömlött tovább a széles medrekben. Bőgött és kacagott az élet!