Ki a gettóból [antikvár]

Részlet a könyvből: Nem tudom, édes kis leányom, nem vétek-e ezzel a regénnyel ellened. Most neked tökéletesen mindegy, miről ír édesapád. Babával, konyhaedénnyel játszó négyéves szőkeség vagy, de később, majd ha nagyobb leszel, ha jogod lesz másnak lenned, mint neveltelek, amikor otthon érzed majd magadat abban a világban, melynek én csak jövevénye vagyok s röstelled kitárni társaságodnak ezt az én jövevény voltomat: akkor nem tudom, gőgös szivecskéd föl nem fortyan-e szegény apád ellen, amiért világgá kürtölte, hogy nagyapád szegény zsidó bádogosmester volt a Szerecsen-utcában. Édes kis leányom, ha valamikor eszedbe jut szememre vetni ezt a nyíltságomat, kutass emlékedben a rég elmúlt gyermekkor nyomai, álmai után. Vissza fogsz jutni, mint én a magam emlékezete fonalán, la mai naphoz, melyen e visszaemlékezést írni kezdem. Elmédben föl fogok támadni úgy, ahogy most látsz, gyermekeszednek tökéletes, mindenható és mindenekfölött jó embernek, aki veled kacagott s mint tenéked, ő neki sem volt egy bánatos perce sem. Egybe fogod vetni érett ítéleteddel és munkája megmaradt nyomaival és nem fogsz képmutatónak mondani, amiért e két alakban nem találod meg ugyanazt az embert. Könnybelábad majd a szemed, ahogy az én öreg szemem pillája is megnedvesedik, mikor az én gyermekkorom hatalmas istenére, édesapámra és angyalára, édesanyámra gondolok.