Kígyóméreg [antikvár]

AZ ÉLET SZERELME A dombtetőn irtás, a kopár tisztáson gerenda házikó áll. Egyszerű, csűrféle építmény, csak néhány fatörzs kell hozzá. Egyetlen apró ablaka van, eresze vagy talán még teteje sincsen. Kik építik fel itt a tajgán ősidők óta az efféle házacskákat? . . . Tavaszonként emberek jönnek, nem tudni, kifélék, sorokat vágnak a fenyvesben, a kidöntött fákat lecsupaszítják . . . Amikor aztán közeleg az ősz, a derült napokon három-négy fejszés egy hét alatt feldarabolja a fatörzseket. A közelben agyag is, kő is akad, tűzhelyet, kéményt raknak, priccseket iit-nek össze - nem palota, de meg lehet húzódni benne. Aki télidőben belép egy ilyen házikóba, nem érzi, hogy emberlakta helyre tévedt. A falakon, a résekben tenyérnyi vastagon fehérlik a dér, a fagyos levegőben a megűlepedett füst áporodott szaga terjeng. De aztán tüzet fognak, pattognak a faágak Érződik a lágyuló agyag nyers, erős illata; a falakról kövér vízcseppek hullnak. Füst és gáz kaparja az ember torkát. . . Ilyenkor legokosabb alaposan megtömni a tűzhelyet, aztán kimenni a levegőre; kint gondoskodni lehet a további tüzelőről. . . Fél óra múlva már meleg van a házban, és a levegő is tisztább. Az ember ledobhatja a bundakabátot, és megint dugig tömheti a tűzhelyet. A falakból most már könnyű pára száll, a tűzhelyből perzselő forróság És ekkor valami nyugalmas boldogságot, csendes örömet érez az ember. . . „Hát igen . -mondaná, ha megszólalna. - így nagyon jó ." Már meleg, szinte teljesen száraz a szoba, de a fapriccs még tartja a hideget. Nem baj, már nem sokáig. Addig meg rá lehet teríteni a szőrmekabá-tot, párnának jó az elemózsiás tarisznya, lábmele-