Kik és Mik ügyei [antikvár]

Részlet: Miért „regényke" e 222 sztori? Ferencz Zsuzsa, a magánember és munkavállaló, a civil és a kajla mosolyú, aki mindent ironikus idézőjelbe tesz, fmtorgással palástolja elérzékenyüléseit - sok jó könyve, műfordítása, riportja, novellája után most igen sajátos „regénykét" írt. Igaz, e kötet írásait csak az élvezi vidám és szomorú élvezettel, akinek hallása van ehhez a hanghoz. De hát mit is keresne a botfülű a hangversenyen? Magyarul nem mondhatjuk: „történetezni" - és itt mégis ilyesmiről van szó. Történetezésről, kissé Örkényi alkalomról a sajátos, aforisztikiis, lírai, s egyben keserűen szellemes, fmom gúnnyal megfogalmazott, szinte mindent megkérdőjelező, kétkedő és viszonylagositó világkép és önkép fölrajzolására. Igen, kicsit sértegeti sémáinkat. Igen, még a szerelem is karikatúrában jelenik meg e könyvben. Igen, a valószínűtlen és képtelen fintorokból is önarckép áll össze - holott sem Kik, sem Mik: nem Ferencz Zsuzsa. Megengedő gúnynyal és szeretettel mutatja be őket. De Kik, főként Kik fÖUsmerhető a látásmód tökéletes folytonosságról. Kétszázhuszonkét sztori, ötlet, maradandó pillanatkép, meglepetések meghökkentő és elbűvölő sorozata; bohó-