Kina titkai [antikvár]

Részlet a könyvből: A Sárga-tenger itt már átömlik a Jangcekiangba, de a hajó utasai ezt nem veszik észre. A folyam még tengerhez hasonló, mint az Elba Kuxhavennál. Az utasok agyvelejét még ugyanúgy himbálják a hullámok és a part még nem tűnik partnak, csak távoli szárazföldnek. A hajó bekanyarodik a széles folyamtorkolat mellékutcájába. Most már zuhannak az utasok a fedélzetre s kinyújtott karok, szemek, látcsövek és fényképezőgépek merednek a part felé. A Jangcekiang és a Vangpu találkozása a nagy vásártér kapuja: itt kezdődik a Jangce völgye. Január óta egy név: Vusung, a vusungi erőd, zúgott éterhullámokon és kábeleken át, sistergett, mint egy robbanógránát vésztjósló suhanása. Népszövetségi tanácskozásokon, törzsasztalok beszélgetéseiben és vezércikkek dagályos hasábjain sziszegett a szó: a vusungi erőd... Most pedig csak át kell hajolni a hajókorláton, csak be kell állítani a távcső lencséjét és itt van természetben, elvitathatatlanul. A sétafedélzeten japán urak és hölgyek veszik szemügyre a romházakat, halott épületeket, amelyek halott emberekre omlottak, a japán uraságok nevetgélve figyelmeztetik egymást egy-egy különösen groteszk rom-tömbre. Néhány nappal ezelőtt a parti ágyúkat még cement- és betonálarc takarta, most csupaszon előttünk állnak. Az utasszállító gőzös nem időzik sokáig Vusungnál. Az ostromlók és ostromlottak lényegesen tovább időztek itt.