Kinek lehet igaza? [antikvár]

Köznapi ügyeink címmel évek óta rendszeresen olvasok fel jegyzetéket a rádióban mindennapjaink közismert gondjairól: a munkahelyi légkört, az emberi kapcsolatokat zavaró jelenségekről, azokról a gyarlóságainkról - kicsinyes önzésekről, irigységekről, beteges féltékenységekről, buta pletykákról, átlátszó intrikákról, rossz ízű gyanúsítgatásokról és egyéb morális bajainkról -, amelyek elrontják, megmérgezik, pokollá teszik megannyi munkahely, számtalan emberi közösség életét. Egy-egy jegyzet elhangzása után 'telefonon vagy levélben gyakran kérnek tőlem másolatot a felolvasott szövegből. A kérést rendszerint azzal indokolják, hogy a jegyzet gondolatait szeretnék felhasználni a munkahelyi polémiákban, mert amiről szóltam, az pontosan ráillik az ő gyáruk, vállalatuk viszonyaira is. „Mikor járt nálunk, szerkesztő úr, hogy ennyire ismer bennünket"? - kérdezik olykor, s rendszerint csalódást okoz a válaszom, vagy el sem hiszik az igazat: nem róluk beszéltem, az eset, amelyről szóltam, az ország egészen más táján, egy másik munkahelyen történt. „Na, jó - felélte az egyik ilyen csalódott hallgatóm -, értem én magát, nem akarja kiadni az informátorait. Csak arra kérem, jöjjön el hozzánk máskor is inkognitóban."