Kínzó könyörület [antikvár]

Charleston, Dél-Karolina 1822. áprilü9. Később Tom Russell talán elgondolkodik azon, hogy vajon ennek a helynek a repedezett, festetlen, kellemetlen deszkái adtak-e neki valamilyen halált megvető bátorságot és mutattak neki olyasmit, ami nem lehetett igaz. Ami sohasem lehet igaz. Tom elhúzódott onnan, ahol eddig az épület oldalának támaszkodott. Még e hajnali órán a gazzal körülvett zsalugáteres templom is lüktető mozdulatokkal és neszekkel felelt: a mély, gyászos akkordok nyers, veszedelmes erővel csendültek fel. Talán csak a sötétség okozta és a hajnalt megelőző köd, vagy talán Tom lelkiállapota, de maguk a deszkák is mintha dobogtak volna. Ez maga volt az őrület. Nem várhat tovább. Ez a találkozás, az a személy és ez a hely nem jelenthetnek mást, csak bajt. Itt az idő, hogy távozzon. Most. Mielőtt még túl késő lesz. A sötétben Tom az East Batteryt körülvevő védőgát felé osont. Kint a kikötőben a köd áttetsző vásznát négyszögletes vitorlák hasították, és ebben a pillanatban, elszakadva a jelentől, egy látomás bontakozott ki előtte: Tom Russell elképzelte önmagát egy hajó orrában. Legalábbis az arcát. És a testét. De nem volt a nyakában a rézjelvény, amely Charles-