Királyhágó [antikvár]

Részlet a könyvből: Egy kölyök Don Quijote a millenniumkor A fejecskéje olyan volt, mint egy szőrös tekegolyó, arcocskája kicsiny, mint a mormotáé s két gödröcske között szája parányi. Tagjai azonban oly rendetlenül hoszszúak, hogy, ha fölállt, tizenhatévesnek is nézhették, de ha ült, kis dereka úgy összesüppedt, hogy nyolc évest mutatott, pedig a fiú tizenkétéves volt. S ugyanilyen ellentétekből tevődött össze belseje is. Hajlamai játékosak voltak a butus jókedv és lázas lelkendezés derűs izgalmában, gondolatai azonban riadt oknélküli rémületben sötét árnyakat lobogtattak, vakmerő volt, szinte kihívta a veszélyeket, minden változással kiváncsi nyugalomban nézett szembe, de az élet közönséges, apró eseményeitől zaklatottan félt. Az például nem okozott gondot neki, hogy most egyedül utazik Szabadkáról Nagyváradra, de ülni félt, hogy kopik és gyűrődik szép térdnadrágja, de enni restelt, hogy mit szólnak hozzá a III. osztályú vasúti kocsiban vele utazó idegenek. Jegyét biztonsággal váltotta meg a szabadkai vasúti pénztárnál, nehéz böröndje cipelésére cérna-hangján merészen kiáltott hordár után, de óriási gond volt számára, miként fogja kilyukasztani jegyét a kalauz s nem esik-e le a poggyász-tartóból a börönd. Sarkos mintájú drapp ruhácskáját büszkén viselte, a jól végzett munka, a kiválóság rendíthetetlen öntudatával tapogatta meg bevarrt szájú szivarzsebében az ott lapuló húsz koronás bankót, a jutalompénzt, amelyet az I. gimn. o. sikeres elvégzéséért kapott az iskolától - de undorral bökte magasra vékony és nagyocska orrát, mert a tisztántartott, jól vasalt ruhácskából dögleletes káposztaszag áradt a júliusi melegben.