Kis könyv haldoklásunk emlékére [antikvár]

1944 március első hetében fáradalmaimat kipihenni Zircre utaztam. Ekkor már Budapesten, azok számára, akik ízlelni tudtak, keserű utóízü volt az étel s akik egy szebb, emberségesebb világ után vágyódtak, összecsuklottak elhagyatottságukban, vagy elutaztak arrafelé, amerre néptelenebb a táj és békességgel szolgáló a természet. így indultam el én is, menekülőn innen és bizakodón abban, ami felé robogott velem a vonat. Havas szép tél volt, fehérbe öltöztek a Bakony fái és egészséggel tápláló az éles hegyi levegő. Jó vidék volt ez testnek és léleknek, ízlett az étel, visszasegített magamhoz a csönd és hosszúikat aludtam. 19-én délelőtt azzal köszönt ránk a szomszéd, hogy Budapestre bevonultak a németek. Ez a szomszédunk repülőszázados volt, abból a fajtából, akik a reakció emlőjén nevelkedtek és mindenképpen készen állottak a németek előtti behódolásra. Hihetetlen volt a hír, kételkedtem benne, bárha rég tudtam, hogy ennek az eseménynek be kell következni, kifejeztem kétségeimet, de ugyanakkor valami riadt döbbenet vett rajtam erőt. Éreztem, hogy a verem szélére értünk, ahol a végső pusztulás leselkedik ránk. Izgalmas és elszomorító volt ez a nap. Semmit sem tudtam biztosan, de éreztem, hogy minden lehetséges.