Kisérletek, ifjuság [antikvár]

Részlet a könyvből: A vakember lánya A vakember lányát hónapos szobájukkal együtt egy barátom hagyományozta nékem. Félig-meddig földiek voltunk, én karcagi, ő kisújszállási és sokáig segédeskedtünk egy vasüzletben, a Józsefvárosban. Barátom eltávozott Pestről, mert egy kis üzletet örökölt odahaza városában s mint mondta rövidesen meg is házasodik. Így történt, hogy elutazása előtt addig beszélt a fejembe, hogy mondjam fel a lakásomat s vegyem át a szobáját a vakemberéknél, mert nem fogom megbánni s így tovább,... mígnem rávett csakugyan. Alkalmasint megígérte volt a vakemberéknek, hogy tisztességes lakót hoz nekik a maga helyébe. Engem aztán ki is oktatott töviről-hegyire, hogy érdemeljem ki a tisztességes lakó nevét a vakemberéknél. Legelébb is mondjam a vakembernek, hogy már két éve menyasszonyom van s így a világért sincs szándékom szemet vetni lányára. Így tett ő is s beválott. Másodszor is, ahogy csak tehetem invitáljam be az öreget egy pohár borra. Ez nagy gyengéje s legbiztosabb mód, hogy megnyerjem a bizodalmát. Harmadszor pedig rajta legyek, hogy a leányt minél előbb lekapjam, nehogy más csipje el orrom elől. Ne sokat teketóriázzak,... így és így és így tegyek, akkor biztos. Mert milyen jó, ha az embernek a háznál van szeretője s nem kell futkosni érette. Barátom nagyon sokat tudott magyarázni s alkalmasint a vakemberéknek is hasonló hosszú beszédeket tartott rólam, hogy megnyugtassa őket.