Kisvárosi barátnők [antikvár]

Részlet: 1 Mi rossz van abban, ha az ember szeretne egyedül pisilni? Gabriella Schaefer már több százszor feltette magának ezt a kérdést az elmúlt néhány hónap során. Igazából elégedett volt az életével. Imádta a férjét, az ötéves ikerlányait, az állatait, a házát. Tudta, hogy kivételesen szerencsés, és ezért minden pillanatban hálát adott a sorsnak, de azért néha, mondjuk úgy naponta egyszer, igénye támadt rá, hogy egyedül legyen ott, ahová a király is gyalog jár. Szeretett volna nyugodtan leülni és pisilni, mint minden normális ember. Anélkül, hogy megzavarták volna. Anélkül, hogy benyit valamelyik gyerek, hogy éhes, szomjas, esetleg a másik elvette a babáját. Anélkül, hogy Andrew besétál két pár zoknival, hogy Gabby szerint melyik megy jobban a nyakkendőjéhez. Anélkül, hogy egy rózsaszínűre lakkozott körmű macska benyúlkál az ajtó alatt, illetve hogy egy basset hound nyüszít kétségbeesetten bebocsátásért esdekelve. Egyedül szeretett volna lenni. Nem sok időre, csak olyan harminc-negyven másodpercre, ami ahhoz kell, hogy az ember elvégezze a dolgát, lehúzza a vécét, és leöblítse a kezét. Gabby indexelt, jelezve, hogy szeretne lefordulni balra, aztán türelmesen várt a sorára. Még ötvenhét nap, gondolta. Ötvenhét napja van addig, míg a lányok elkezdik az iskola-előkészítőt, ő pedig végre visszamehet dolgozni. Igaz, csak félállásban, de akkor is. Csodálatos lesz. És senkinek sem fogja elárulni, mi az, amit a legjobban vár. Azt, hogy végre egyedül pisilhet. -Mi olyan vicces? - kérdezte Kenzie a hátsó ülésről. -Min mosolyogsz? M !