Klón Zoé [antikvár]

És elköltözésem új életembe. Egy dátum számsor, misztikum , egyfolytában, folyamatosan és több szakaszban. A hozzászokás nehéz és boldog szippantásai, szoktatása a tüdőnek. Egy ágy, ágyneműk, könyveim, összes rám ragadt ingóságaim. Csak elcsodálkozom, hogyan halmozódott fel amitől oly nehéz szabadulnom - életem kéretlen szemtanúi. És a zongorám - Mindkettőnk által elárult, sietve elhagyott, sosemvolt otthon, sosemvolt közös, sosemvolt-megvalósulásra váró. Terek, fények, elrepedt WC csésze, csöpögő csap, langyos víz, kitört ablaküvegek, hideg szobák, hiányos csempék. Valószínűtlenül hátrahagyott dolgok. Tehetetlen vergődésem rabtartói. Jól véssem az agyamba ezeket a napokat, heteket, vagy felejtsem el (ha lehet), nem is tudom. Ebbe már nem fér bele senki és semmi. Bánom, szégyellem, elönti agyamat a vér, ha bármelyik pasimra gondolok. Én, aki állítottam, hogy egy percet sem változtatnék meg, vagy bánok - most mihez kezdjek ezzel az életfilozófiával? Merni legalább egy nemet akarni, előhívni! Egyedül vagyok. Esetleg mindent el kell adnom. Lehet, hogy húsz embert hívok naponta. Sok a fogyóeszköz. Mellettem egy rénszarvas teljesen kinyúlva. A HKI emberei napi egy órában bontják a rohadt parkettát! Egyedül vagyok. Most kipucoltam a fülemet, hajat mostam, nem tudom hátul elválasztani. Adás után bekapcsolni a zúgó TV készüléket, vele kiáltani. Esetleg egy bedugva felejtett vasaló Kinyitni a vízcsapot, gázcsapot, ablakot. Üvölteni, gondolni egyet!