Könyvháború avagy anekdota a halhatatlanságról [antikvár]

"Adna egy cigarettát? - Parancsoljon. Tessék. - A föllobbanó gyufaláng egy pillanatra megvilágítva az árnyékban ülő írót, behorpadt arcát, ahogyan nagyot szív a megnyálazott végű cigarettából. - Köszönöm. - Hosszan néz a riporter szemébe. - Jaj, de nagyon hálás lennék, ha valaki végre emberi módon közeledne hozzá, a gondjaimhoz, a cselekedeteimhez... úgy érzem, ön nincs előítélettel irántam... Úgy érzem... - Szó sincs bármilyen előítéletről... - Akkor jó... jó így... tehát, hol hagytam abba? - Fekete lista. Az ötvenes évek. - Ja igen. Köszöm. ... származású vagyok, mint mondottam. Képzelje, csak annyit tudok nagyszüleim nyelvén, mint a beolvadtak általában: bútor és szerszámnevek, no meg a káromkodás...- elmosolyodik, aztán hirtelen elkomorul az arca. - Istenem! Nem lehetek próféta itthon! Mit tegyek? Mondja meg, mit tegyek, ha az vagyok? - Hamis? - kérdezi élesen a riporter. - Hát... Krisztus után kevesen vannak az igazi próféták... jobban félnek a bárányoktól... a farkasok szelídek... egyenként... külön-külön."