Kő és homok [antikvár]

A férfi felkönyökölt ágyában; suta, ügyetlen mozdulattal megigazította kicsit már szürkés párnáját. Negyvenhét éves múlt, de most többnek látszott. Beteg volt. A két hét óta nem szűnő láz megnyúzta ábrázatát. Pár napja nem is borotválkozott, sápadt, beesett arcát kétnapos szakáll és közöny árnyékolta. Nézte a vályogház papír mennyezetét, úgy mondta: - ... amikor megérkeztünk ebbe a kínai faluba, s megpillantottuk a villanypóznákon gubbasztó sasokat, furcsa érzés fogott el mindnyájunkat. Ekkor kint az egyik ház udvarán kétségbeesett szamáriázás hangzott fel. A férfi arca nyugodt maradt. Ismerős hang volt, lassanként két éve lesz, hogy nap mint nap hallja a szamarak bánatos ordítását... Rengeteg csacsi volt erre, meg teve... Ló nemigen akadt a környéken. - De aztán másnap, amikor láttuk a sasokat leszállni, és meglestük őket, ahogy jámboran tipegnék a kaparászó tyúkok között, megnyugodtunk. Ügyet se vetett rájuk senki. Ilyenek a sasok errefelé...