Köd előttem, köd utánam [antikvár]

ÉPPEN A LÁBAMAT FŰRÉSZELTÉK, KINYITOTTAM a szemem a műtőben, és ráeszméltem, hogy az osztályon csupa törpe fekszik. Egy pillanatra térhettem magamhoz a művelet közben, aztán gyorsan vissza is zuhantam a mámoros mélyálomba, de a szorongató felismerés valahogy velem maradt még napokkal később is. Nem akartam törpe lenni. Nem mintha ez éppen az én döntésem lett volna; apám, aki vadászpilóta volt, azért vitt be a kórházba, hogy ott embert faragjanak belőlem. Csökönyösen képtelen volt megbirkózni a gondolattal, hogy egy törpét neveljen fel. Akkoriban éppen a ki tudja hányadik műtétemen voltam túl, és míg anyám viszonylag rendszeresen tiszteletét tette nálam, addig apám csak nagy néha nézett be a kórterembe fejlődésemet kifürkészni. Sosem voltam benne biztos, azért jön-e meglátogatni, mert szánakozik a sorsom felett, vagy ííi iy