Kölcsei Kölcsey Ferencz minden munkái 7. [antikvár]

Részlet a könyvből:Köpcsényben szekerembe fogott a sváb, s nem a legjobb úton döczögtetett Pozsony felé. Sűrű köd borítá a hólepte vidéket, s homályon keresztül búsan emelkedék előttünk a királyi vár puszta falaival; s akaratom ellen tolakodott a kérdés lelkembe: ha mindennek, a mi az útczai por felett magasan áll, rommá kell-e válnia? Nekem legalább úgy látszik: épület a mi lenn áll, és ember a ki lenn mász, meglehetősen virágzik; de a fennemelkedőt sok minden rongálja, de a fennemelkedőre sok minden görbén néz. És nem méltán-e? Hiszen már csak az, hogy reá alulról felfelé nyakmeresztéssel lehet tekinteni, büntetést érdemlő helyezet. Miért nem vonja magát össze? miért csinál a mindennapi termeteknek alkalmatlanságot? Ez idvességes gondolatokkal mulatkozám, midőn a dunaparti lombtalan fák mellett szekerem a töltésre felkanyarodék. Kocsisom megállott, s a kárpiton bizonyos szőke fej tolá be magát, s németül kérdé nevemet. Vélitek talán, hogy megütköztem?