Kollegiumi történetek I-II. [antikvár]

Részlet: Eltelt már több mint egy évtized a szatmári békekötés óta. A gyilkos harc megszünt ugyan, de azért szomorú, nehéz köd ülte meg az emberek lelkét széles e hazában, ahol csak magyarok laktak. Még a győztes labanc urak se tudtak örülni diadaluknak s rossz kedvükben szinte kéjelegtek abban, ha a levert kuruc ivadékot minél jobban megsanyargathatták. Mivel pedig a protestáns magyarok kivétel nélkül mind kurucok voltak, nekik különösen kijutott a sanyargatásból. Ha az egész magyar protestantizmusnak egyetlenegy nyaka lett volna, ha még oly vastag is, bizonnyal kicsavarják az egyesült osztrák, német s más egyéb hadak. Dehát milliók nyakát még sem lehetett egyszerre kicsavarni, különösen mikor azok békés, senkinek sem ártó emberek. De annál mohóbb vággyal kapták el annak a nyakát, aki valami elégedetlenséget vagy rebellizmust tanúsított.