Konovalov [antikvár]

Részlet a könyvből: Egyszer amint egy lapot átfutottam, szemembe ötlött a Konovalov név, mely felkeltette érdeklődésemet és a következőket olvastam: „Tegnap éjjel a helybeli fogház közöstermében a kályhaszelelő nyílásának a zsinórjára, felkötötte magát Konovalov Ivanovics Alexander, Murom város polgára, aki negyven éves volt. Az öngyilkost Pszkovban tartóztatták le csavargás miatt és eltoloncolták a hazájába. A fogházfelügyelő nyilatkozata szerint az öngyilkos mindig csöndes, hallgatag és tépelődő természetű ember volt. A fogház orvosa úgy véli, hogy Konovalovot a búskomorság indította az öngyilkosságra." Elolvastam ezt a rövid petit hírt - az apró emberek pusztulásáról szóló híreket rendesen kisbetűkkel szedik - elolvastam és gondoltam magamban, hátha nekem tán sikerülni fog kissé jobban megvilágítani azt az okot, mely ezt a tépelődő embert arra indította, hogy az élettől megváljék, mert ismertem őt és valamikor együtt is éltem vele. Sőt, azt hiszem, hogy nincs is jogom hallgatni felőle: mert nagyon derék fiú volt, olyan, amilyenekkel az élet útjain nemigen gyakran találkozik az ember. ... Tizennyolc éves voltam, mikor Konovalovval először találkoztam. Abban az időben egy kenyérsütődében mint péklegény dolgoztam. A pék zenész volt a katonaságnál, rettenetesen itta a pálinkát, sokszor elrontotta a tésztát s mikor részeg volt, szeretett dorombolni és bármin, ami csak a kezeügyében esett, mindenféle darabokat vert ki az ujjaival.