Konzum [antikvár]

Naomi belekerült a képbe. Pontosabban a képernyő QuickTime ablakában látható lakás szívta magába, ott találta magát Célestine és Aristide Arosteguy szűkös, lelakott értelmiségi otthonában. Itt volt, szemben az egymás mellett ülő párral. A két filozófus egy kiszolgált (burgundi vörös?, kordbársony?) kanapéról válaszolgatott egy riporternek, aki képen kívül tette fel kérdéseit. Az apró, fehér műanyag fülhallgatók segítségével Naomi az Arosteguy-lakás akusztikai terében is jelen volt. A sztereó hanghatás 3D-ben érzékeltette nemcsak a szoba méreteit, a két tudós fejének kiterjedését, de a két érzéki arc rezonanciáját, ezt a szinte testvéri összehangolódást is. Érezte a polcokon zsúfolódó könyvek szagát, a lapokból izzó szellemi energiát. Minden részlet éles volt (a videó képes erre parányi CCD és CMOS szenzoraival, ez a médium sajátsága, gondolta Naomi), tapinthatóvá váltak a szoba, a könyvek, a két arc egymásba olvadó formái. Célestine beszélt, kezében égő Gauloise. Körmén lilásvörös lakk (vagy inkább fekete? - a kijelző a ma-genta felé torzított), haja rafináltan kusza kontyba fogva, a kiszabaduló tincsek indázva ölelték körül nyakát. - Nos, igen, abban a pillanatban, hogy semmire sem vágysz, már halott is vagy. Legyen a vágy tárgya pusztán egy termék, valami fogyasztási cikk, még az is jobb, mint a vágy teljes hiánya. Egy vacak, filléres ka-