Koppány [antikvár]

előtte rev abadn al 972 A fiú öt évének minden büszkeségével ült az apró ló hátán, az állat fakó sörényébe kapaszkodva, hátát egyenesen tartva. Csak füle lüktetett vörösen a vérétől, ami lehet, Pata vezér kardját festi majd meg a háború üzenetére hamarosan. Gyevicsa nagyúr némán lovagolt az elővéd mögött, próbált mereven előre nézni, de lopva a körülöttük hajlongó nádast és a laposokból kiemelkedő hátakon zúgó fákat fürkészve. Lassan léptettek előre, két-három lovas egymás mellett, ahogy a besenyő csíkászt követték a lápon keresztül. Gyevicsa eltűnődött azon, hogy a csíkász nem vezeti-e őket csapdába vagy olyan ingoványba, amit csak akkor vesznek észre, mikor már késő, és vajon az öreg lápi ördög fél-e annyira az ősök szellemeitől és félti-e annyira a családja életét, hogy ne akarja elveszejteni a magyarok nagyurát. Atyám túl jól védhető szállást adott a besenyőknek. Az ösvény még inkább összeszűkült, a csíkász meg is torpant egy pillanatra és a nyomában léptető lovasokra sandított. Az elmúlt napok esői nyomán a folyó kiöntött és elárasztotta a talmács törzs szállására vezető nagyobb útvonalakat, mintha Tonuzóba vezér segítségül hívta volna a folyó szellemeit a magyarok nagyura és a latinok istene ellen. Gyevicsa pedig nem akart neki több időt adni. Tonuzóba megkapta az erős üzenetét és illő módon visszaüzent, hogy választ is fog rá adni. Pata és a többi vezér biztos volt benne, hogy az öreg Tonuzóba nem fog engedni Gyevicsa parancsának, hogy keresztelkedjen meg a latinok istenére, és a nagyúr sem gondolta másként. Hírvivői szétlovagoltak és felszólították mindazokat a nemzetségeket, akik a rév mellé telepített talmácsok körül laktak, hogy készüljenek a hadba