Kormorán I-II. [antikvár]

Részlet az I. kötetből: - ... nem, hát nem lehet itthonmaradni. Nem lehet itthonmaradni, nem tudok, semmiképpen sem lehet, nem lehet itthonmaradni. Most ez a szél! Tavaszi, gyönge szél, odakint éppen csak meglegyinti az üzletek fölött a becsavart napellenzők vásznának egy ütemre meglebbenve bólintó szélét, lomha igennel, nemmel. Esti, gyenge szél. Mintha orkánt jelezne Robert Holborn idegeinek. A nyitott ablak... - ... olyan, mint egy seb a szobámon. De ha becsukom, rosszabb. A fűtőtest bugyborékolva susogni kezd, sziszegni, nyögni, az ajtó nyekereg, az egész szobában mindenütt mintha lassan, kitartóan fiókokat huzigálna a szél. Ki, be, hallgató, láthatatlan, régi fiókokat, ki, be, huppanva, halk, reszelős surrogással, ki, be, ki, be. Idegfeszítő, ha pillanatra elhallgat. Aztán újra. Lengeti az ablaküveget, a táblák rezegnek, zörömbölnek ritmus nélkül, zümmögnek... - ... mintha autóbuszon rohannék. Őrjítő. Nem, hát nem lehet itthonmaradni. Nem lehet, semmiképen sem tudok egyedül maradni.