Lámpák a sötétben [antikvár]

Részlet: Észak felé, ahol Mandzsuria vörös síkságai Szibériához közelednek, a szeptemberi hajnal fénye jelentkezett a látóhatáron. A kocsma belsejében még semmi sem mutatta, hogy nappalodik. A gyenge fénysugár nem tudott áthatolni az ablakok poros papírján és a deszkaajtó még be volt zárva. Stephen Chaset mégis elfoghatta a közeledő reggel érzése, mert fordult egyet a kángon, a téglából készült padkán, ahol a kocsmákban aludni szoktak. Vánkosa alá nyult, előhúzta villanyos zseblámpáját és rávilágított az órájára. A mutató három órán állott. A lámpácska fénye áthatolt a szúnyogháló szálain és megvilágította az utasokat, akik pokrócaikba burkolózva, sorban hevertek a kángon, úgy, hogy csak a lógó fekete copfjuk látszott a padka szélén. Amikor eloltotta lámpáját és a kocsmára sötétség borult, teste ismét álomba zsibbadt. Még volt idő elég... A kocsisok mondták, hogy kora délután elérhetik a várost. Aztán az öszvéreket sem abrakolták még meg. Éppen az előbb hallotta, a kocsisok kimentek etetni az állatokat. Milyen jó még aludni...