Láncöltés [antikvár]

Előhang és úti kalauz Történetek futnak előttem. Mióta a betűket ismerem, már közel hetven éve, szemeim falják a könyveket. El tudok merülni bennük, világuk magával ragad, és ott, a saját belső képernyőmön látom is őket. Elevenek a tájak, az apróbb helyszínek, a szereplők. Mindmind az életem részeivé válnak, hosszabb, rövidebb ideig velem élnek - könyve válogatja, meddig tart a hatás. Történetek futnak előttem - szemezek a világgal, hangjai még eljutnak a füleimhez —, látok, befogadok mások történeteiből, múltjuk meséiből, való életük jeleneteiből. El tudok merülni bennük, világuk magával ragad, és ott, a saját belső képernyőmön látni vélem őket. A látottak egy része csak a múló pillanaté. A hallottak egy-egy szava, mondata az emlékezetem mélyére hull, sokáig elveszettnek tűnik, aztán mégis felszínre tör, s ha kell, újra előhívható. Ekkor már elszakadnak a megszületésük körülményeitől, az illető személyektől, kezdenek önálló életet élni. Történetek futnak bennem. Az életem részei, egyre inkább velem élnek, bearanyozzák a napjaimat, az öregkor, a számvetés idejét. Enyémek, mert az én élmenyeim, s akaratlan valamennyinek a szereplője vagyok. Mégsem ábrándozás, nem múltidézés, nem nosztalgia. Nemcsak előhívni jó, s kutakodni a velük kapcsolatos saját családi és a tágabb történeti rekvizitumok között. - Öreges