Lányom... [antikvár]

Részlet a műből: "-Abban a percben, mikor ő megszületett én meghaltam. Csak azért vagyok, hogy alázatos szolgája legyek. Hathetes voltál, amikor ezt mondtam. Mondtam, mert akartam, de bevallom: még nem gondoltam komolyan. Akkor még szerettem a túlzott és lendületes szavakat. de minden nap igazabb lett ez a mottója az életemnek. Lassan meghalt bennem az asszony, a fiatalság. Elmúltak a vágyak és én csak téged szolgáltalak. ez ellen sohasem lázadtam. Tettem, mert így kívánta a természetem. neked éltem, mert az élet csak így volt elviselhető. Hathetes voltál, tologattalak a napfényben. Büszke voltam, hogy tejtől duzzad a mellem és nemcsak az életet, hanem a táplálékot is tőlem kapod. Olyan csoda volt számomra az, hogy szépülsz, fejlődsz abból, hogy tej csurran belőlem. Az az év míg tápláltalak, míg éhesen csak hozzám bújtál, több volt minden boldogságnál. Úgy éreztem, még soha senki sem hozott gyereket a világra és én belőlem fakad az első anyatej. Csecsemő voltam magam is."