Lányom [antikvár]

Részlet: 1. fejezet Dorset, 20Í0 Egy évvel később A napok egyre rövidebbek. A fűre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November van. Egyfolytában fázom, de ő még jobban fázhat. Miért legyen nekem jobb? Hogyan is kívánhatnám? Estére már a kutya is reszket. A szoba egyre sötétebb; begyújtok, közelebb húzódok a kandallóhoz, és a fájdalom mind erősebben lüktet a bensőmben. Bárcsak, bárcsak hallgattam volna a megérzéseimre! Bárcsak jobban odafigyeltem volna! Bárcsak mindent újrakezdhetnék, pontosan egy évvel ezelőttől! A Michaeltől kapott bőrkötéses vázlatfüzet az asztalon fekszik, a fürdőköpenyem zsebében pedig egy megrágott, piros ce-ruzacsonk lapul. Azt mondta, segít, ha lerajzolom a múltat. Már látom magam előtt a képeket: egy szike, amit egy remegő kéz tart; egy műanyag balerina, ami csak forog és forog; egy halom feljegyzés a sötét szoba éjjeliszekrényén. A lányom nevét írom a notesz első oldalára, alá pedig lerajzolok egy pár fekete, magas sarkú szandált, csak úgy, odadobva, egymásba gabalyodott pántokkal. Naomi.