Lápvirágok [antikvár]

Részlet a könyvből: Kaisma mocsaras kaszálója már majdnem a lápon terület el. Nem nőtt rajta más, mint néhány csenevész bokor, sás, meg mindenféle bódító illetú lápvirágok. Minél melegebbre fordult az idő, annál inkább illatoztak, a hőségtől szívósakká váltak, mint a fonott ostor, s a belőlük áradó illat elhallgattatta a dalos madarakat, elkábította az állatokat és elbágyasztotta az embereket. A gyantaillatos, tűlevelű fenyők között csak a darazsakat egyhangú, éles zümmögése zsongott, mint a tiszta acél messziről hallatszó elhaló pengése. AZ ebéd előtti tikkasztó meleg elfojtott minden zat, csak néha köszörülgette valaki a közelben kasáját, de ez is csak úgy hangzott, mintha a végtelen messzeségből jönne. Messziről jövőnek tetszett annak a két embernek a beszélgetése is, akik a kopár láp közepén a gyér és rövid sásfüvet kaszálták. Kaisma tanya cselédjei voltak, Juhan, a béres és Epp, a szolgáló. Már kora hajnal óta kaszáltak, amikor még olyan hűvös volt, hogy a nedves és párás mocsári ködben csupasz tenyerük a kaszanyélhez dermedt a hidegtől, s a metsző reggeli szél napfelkelte előtt fogvacogtató borzongtatással járta át a testüket...