Látástól-vakulásig [antikvár]

Részlet a kötetből: "Csípős-hideg szél járja be hujjázva a majorságot. Szürke, bágyadt-lomha köd gomolyog a cselédházak fölött; a szél belekap, ritkítja, szétzilálja, megtépi. Hajnali félhárom. Nehéz, egybőrből-szabott csizmák s vásott bakancsok koppannak a homályban. Egyik elbotlik a küszöbön, fojtott szitok reccsen a csöndbe. Köhögés, krákogás, egy-két mogorva aggyonisten, - míg lassan elfogy az alacsony ajtók mögül az ember. Lassan oszlik a hajnali köd. Ostor pattan, kútágas nyikorog, marha bődül, szekér zörög, - kedv-nélkül indul a munka. A nyitott istállóajtók meleg, fojtó párát lehelnek. A kovácsműhely előtt sötétvörös lángok visszfénye derengi be egy bosszús, szitkozódó kocsis elembertelenedett vonású arcát. - Nem adja föl ez a dög! - morogja, míg a ló patkóhíjjas lábát emelgeti. Végre keményen tartja kétmarkában s a kovács a patára próbálhatja forró vasát. A vastag köröm sisteregve olvad az izzó patkó alatt."