Lázadás [antikvár]

ELŐSZÓ REBREANU emléke körül hosszú ideig hallgatás uralkodott nálunk; ezt a hallgatást senki sem óhajtotta, bár megvolt a maga magyarázata. Életének utolsó éveire a román irodalom legsötétebb korszaka ütötte rá bélyegét és neve - sajnos - nem került ki makulátlanul ezekből a szomorú időkből; pedig az Akasztottak erdeje, a Ion és a Lázadás Írójáról vari sző, akinek múlhatatlan érdeméül kell elismernünk azt, hogy műveivel megbecsülést vívott ki a román irodalomnak és világszerte ismertté tette. Erről egész sor regénye tanúskodik, amelyeket több mint tizenhat nyelvre fordítottak le. A körülötte uralkodó hallgatás annál is károsabbnak mutatkozott, mivel nemcsak feledésre ítélte egyik nagy írónk életművét, hanem megfosztotta fiatal prózairodalmunkat egy igen termékenynek ígérkező tapasztalatszerzés lehetőségétől is. Éppen ezért minél hamarabb számba kell vennünk Rebreanu irodalmi hagyatékát és e számbavétel keretében kötelességünk magunkénak követelnünk azt, ami értékes és ami a miénk. De ezen túlmenően, Rebreanu írói hagyatékának igen időszerű számbavétele tanulságos példával is szolgálhat. Ugyanis Rebreanu írói útja, mely teljes erkölcsi és irodalmi összeomlással végződött, újólag és cáfolhatatlanul igazolja a művész és a széles néptömegek kapcsolatára vonatkozó marxista tételt.