Lázadás [antikvár]

Részlet a könyvből: Furcsa, amikor egy orvos a halállal néz így farkasszemet. Önmagában néz így farkasszemet a halállal és érzi, hogy lába alatt süpped a föld, süpped és beomlik, mint a sírgödör. Valaki azt mondta, hogy a halálban egyedül vagyunk. Én is napról-napra bizonyosabban tudom ezt. A betegágyamnál nem áll senki sem, nincs is betegágyam nekem. Ha valaki az arcomba nézne, soványnak találna csak, azt mondaná, hogy vérszegény, ideges vagyok, persze a mai ifjúság tarája, de ki tudja fényképre venni vagy képletekkel mutatni meg, hogy az élet rugója eltörött. Az élet rugója, így mondom, egyszerűen. a vágy talán, hogy új napok következzenek, az akarat, amely maga elé célokat gurít, mint a gyerek a karikát, hogy utána fusson, hogy tovább taszítsa, hogy menni tudjon valami felé, pénz, étel, asszony, állás és siker után, de nekem nem gurul előre a játékszerem, az élet értelme veszett el, elesett vagyok. Ha hinni tudnék, azt mondanám, hogy a lelkem kapott halálos sebet. Ha önmagamban tudnék hinni, lázadó lehetnék, aki átgázol az életen, átgázol mások életén s akkor nem ülnék itt tollal a kezemben keresgélni a vallomást...