Lázadók [antikvár]

Részlet a könyvből: A katonazenekar elhallgatott. Távolból ütközők lánccsörgésre emlékeztető, élénk robaja visszhangzott. Valahol egy mozdony eregette füstjét, amely szétmálló, kékes felhőkben behatolt az üvegcsarnokba és vibrálóvá tette a levegőt. - Aztán ne igyál sokat - szólt kérőn Márta, de tekintete tárgyilagosan fürkészte Dénes arcát. Sohasem látta ennyire gyerekesen vásottnak. Selymesszálú, barna haja a halántékánál kissé felkunkorodott és kétnapos szakáll sűrűsödött előreugró, hasadt állán. Kissé meggörbült testtartással állt, kezét a kincstári nadrág egyenes zsebébe süllyesztette. Ajkai szárazan tapadtak egymáshoz. Egyénisége valahogy áttört minden külsőségen; bakancsától a sapkájáig ruhadarabjai külön-külön éltek rajta; nem sikerült egyenruhává ötvöződniük. - Azt hiszem, Oroszországban különb veszélyek leselkednek az emberre - mondta erőtlen mosollyal. Ebben a pillanatban valaki meglökte hátulról. Hirtelen elhalványodott. Olyan gyámoltalannak érezte magát, mint akinek valamilyen testi fogyatékossága van. Pedig a háború egyelőre csak mozgást és tájakat jelentett számára, de mindig irtózott a pályaudvari búcsúk hosszúranyúló perceitől, melyek felhigítják az utazás sűrű izgalmát. - Ha sokat iszol, nem tudsz magadról... Te magad is beismerted. - Fogadjunk, arra az esetre célzol... Elismerem: gusztustalan volt. - Tévedsz, Dénes ... Általánosságban beszéltem. Őszintén féltelek, de elsősorban sajátmagadtól.