Légy hű mindhalálig! [antikvár]

Részlet a könyvből: Ha én festő volnék, az ecsetnek hivatott mestere, világéletemben mindig csak a tavaszt festeném. Ellesném a zsendülő fűszálak, fakadó rügyek enyhe zöld színét, a napsugár szelíd fényét, amely még nem ragyog és nem melegít, de már benne rezg a nyár pazar ígérete és megkísérelném utánozni azokat a csipkeszerű árnyékokat, miket a fiatal lomb vet a pázsit fölött. És mikor szemlélném a nagy természet örökkévaló és mindig megújuló titokzatos csodáit, fölismerném mindenben a nagy alkotó kezét, a kicsinyben és nagyban megnyilvánulót és ihlet szállná meg lelkemet, és amit festenék, az egy néma dícsérő-hymnus: az ő dicsérete lenne. Ám, aki tavaszt akar látni, igazi tavaszt, ne menjen a gazdagok díszes kertjeibe, se a nagy városok gondozott ligeteibe. Szabályos rendben állnak ott sorfalat a fák és virágos cserjék; ha egyik vagy másik önállóságra törekedve kinyújtja egyik kis ágát, már jön a kertész nagy ollójával és visszakényszeríti a lázadót.