Lélek, mosolyogj! [antikvár]

"Lélek, Mosolyogj!" Ezt a kedves, gyöngéd és megható bíztatást írta új kötetének élére Vitéz Mikós. Rövidebben, határozottabban, kerekebben író alig mondta el még, mit szeretne munkája eredményének látni. Két szó, két szép szó: "Lélek, mosolyogj!" üde kert közepén, vén fák árnyékában, fiatal virágok illatában meghúzódó csöndes, nyugalmas kis ház, szerénység, békesség és megelégedés meghitt hajléka, gazdája maga föstötte a ház fehér homlokára az egyszerű felírást: "Lélek, mosolyogj!" Szabad erre a kis házra az előszóval emeletet húzni? Szabad körülcicomázni, kibővíteni, egyéniségétől, bájától megfosztani? Ártalmas minden szó, amellyel a bevezető megtoldja azt, amit a gazda mond, árulón föltárja a kis ház titkait, mielőtt a gazda maga mutogatta volna meg sorjában, mi szép vár arra, aki küszöbét átlépi.